;
2014. december 29. Adattárházak · Felvásárlások · Teradata
 
A 2004-ben alapított storage cég fő specialitása az adatarchiválás.

A RainStor technológiája agresszív tömörítéssel és intelligens adatkezeléssel akár tizedére is képes csökkenteni a tárhelyigényt.

A felvásárlási árat a cégek nem hozták nyilvánosságra. A RainStor a Teradata idei negyedik Big Data akvizíciója, a Revelytix, a Hadapt and Think Big Analytics után.
2014. december 23. Üzleti intelligencia · Felvásárlások · Oracle
 
Felvásárolja az Oracle a Datalogixot, amely az offline vásárlások adatait gyűjti és forgalmazza.

A Datalogix kétezer milliárd dollárnyi offline, azaz szokásos módon, a boltokban történő vásárlás alakulását követi, főleg a különböző hűségprogramok adatainak segítségével. Az így összeállított óriási adatbázist aztán a különböző nagy hirdető cégek veszik igénybe, akik az online reklámok később jelentkező hatását próbálják elemezni.



A módszer lényege, hogy a hűségprogramból származó adatokat félig anonimizált módon összekapcsolják az online hirdetésplatformok adataival (részletek itt). A Datalogix kiemelt partnerei között megtalálható a Twitter és a Facebook, az ügyfelek között pedig ott van a 100 legnagyobb amerikai hirdető 80 százaléka.

A felvásárlási árat nem hozták nyilvánosságra, de egyes szakértői becslések fél- egy egymilliárd közötti összegekről szólnak.

Az akvizícióról további részletek az Oracle weboldalán olvashatóak. Az Oracle az utóbbi időben több digitális marketinggel foglalkozó céget is megvett, a legutolsó a 2014. februárjában megszerzett BlueKai volt.
2014. december 22. Adattárházak · Elemzés · Hortonworks
 
A Hadoopra specializálódott cégek közül elsőként a HortonWorks hajtott végre nyilvános tőzsdei részvénykibocsátást (IPO-t).



A cég 16 dolláros indulóárat határozott meg, az árfolyam a kereskedésben aztán azonnal meredek emelkedésnek indult és hamarosan átlépte a 25 dollárt is.



A HortonWorksot így a piac valamivel egymilliárd dollár feletti összegre értékelte, ami körülbelül megegyezik a korábbi, zárt körű tőkebevonás során kialakult cégértékkel.

A cég piaci sikereiről a cégvezetés blogposztját érdemes olvasni, a pénzügyi részletekről itt lehet többet megtudni.
2014. december 10. Üzleti intelligencia · Actuate · Felvásárlások · Nyílt forráskód
 
Új tulajdonoshoz kerül az open source BI megoldások egyik vezető szállítója, az Actuate. A tőzsdén is jegyzett cég a széles körben használt, milliós nagyságrendű letöltéssel rendelkező BIRT eszközcsalád fejlesztője.

Az OpenText többek között nagyvállalati tartalomkezeléssel, adatvizualizációval és BPM-el kapcsolatos szoftvermegoldásokat forgalmaz. A tervek szerint az Actuate technológiái a teljes szoftverpalettába beépítésre kerülnek majd.



A felvásárlás értéke körülbelül 330 millió dollár, ami 89%-os felár a jelenlegi tőzsdei árfolyamhoz képest.
2014. december 1. Adattárházak
 
A O'Reilly Cyber Monday akciójának keretében 50 százalékos kedvezménnyel vehető meg minden adatfeldolgozással és -elemzéssel foglalkozó könyv a kiadó webshopjában.

A témák között szerepel az adatvizualizáció, adatbányászat, az R, a Spark és még sok minden más.

A teljes kedvezményes katalógus itt böngészhető.
2014. december 1. Adattárházak · BigData · Hadoop
 
A HortonWorks weboldalán található meg az a térkép, amely jól áttekintő formában, kattintható módon jeleníti meg a Hadoop rendszerekben leggyakrabban használatos komponenseket.



Az összesen 22 elemet tartalmazó listában szereplő projektek között találhatóak adatintegrációra, lekérdezésre illetve üzemeltetési és monitorozási célokra használhatóak is.
2014. november 30. Adattárházak · Elemzés
 
Megjelent a Gartner operációs célokra használt adatbázisokat bemutató elemzése.


Magic Quadrant for Operational Database Management Systems, October 2014.


A vezetők szegmensében a négy meghatározó óriáscég - Oracle, IBM, SAP, Microsoft - mellett felbukkan például az EnterpriseDB és a MarkLogic is.

Az elemzésben helyet kapnak az olyan meglehetősen népszerű, újgenerációs adatbáziskezelők is, mint a MongoDB, a Cassandra(DataStax) vagy a Neo4j.

A teljes jelentés ingyenes regisztráció után letölthető a DataStax vagy a MongoDB oldalairól.
2014. november 27. Üzleti intelligencia · QlikView
 
Megjelent a QlikView hagyományos Fekete Péntek dashboardjának 2014-es verziója.



Az alkalmazás segítségével 92 üzlet több tízezer akciója között lehet böngészni. A kedvezményes vásárlási lehetőségeket többek között bolt, kategória és ár szerint lehet szűrni és rendezgetni.
2014. november 11. Adattárházak · BigData · Hadoop · Hortonworks
 
A Hadoop-specialista cégek közül elsőként bejelentette a Hortonworks nyilvános részvénykibocsátási szándékát.

Az amerikai tőzsdefelügyelethez beadott kérelem tanúsága szerint a három éve alapított Hortonworks gyorsan növekszik. A cég árbevétele 2013. első 9 hónapjában közel 16 millió dollár volt, 2014. első 9 hónapjában pedig már meghaladta a 33 millió dollárt is.

A nagy ütemű fejlődéshez azonban egyelőre nagy veszteségek is társulnak. A társaság 2014-es eredménye jelenleg mínusz 86 millió dollár.

A HortonWorks a kibocsátás sikeres lezárulta után HDP jelzéssel fog szerepelni a NASDAQ-on.
2014. november 7. Üzleti intelligencia · IBM · Konferencia
 
A Bálnában került megrendezésre az IBM üzleti-technológiai konferenciája, amelynek programjában az üzleti intelligencia is fontos szerepet játszott.


IBM plenáris előadás a Bálnában


Többek között felhőalapú döntéstámogatásról és csalásfelderítésről szóló előadásokat hallhattak a résztvevők, a különlegességek pedig az IBM Watson receptjei jelentették.


Cognitive Cooking


Az elhangzott előadások anyagai itt tölthetőek le, a fényképgaléria pedig itt böngészhető.
2014. november 5. Adattárházak
 
Szeptember közepén egy szakmai konferenciára hívta össze a Facebook az adatbázisokkal foglalkozó vezető kutatókat és szakértőket. A rendezvény témái a kis adatmennyiségeket érintő OLTP-jellegű lekérdezések, az órási adattömegeket kezelő adattárházas feldolgozások és mindezt kiszolgáló hardverplatformok voltak.

A rendezvényről szóló beszámolóban számos technikai adat és érdekesség olvasható. A gráfkereséseket kiszolgáló TAO másodpercenként egymilliárdnál több olvasási műveletet hajt végre. A belső működést monitorozó SCUBA pedig események millióit tárolja el és jeleníti meg.

A Hadoop/HIVE alapú központi adattárház mérete mára már 300 petabájtnál jár, a naponta keletkező friss adatok mennyisége pedig 4 petabájt.

Figyelemre méltó az is, hogy a Facebook még így sem képes minden egyedi eseményt feldolgozni, ezért bizonyos esetekben már az adatok rögzítésénél is mintavételezés történik.

Szintén az óriás méretek okozta probléma, hogy a központi adattárház nem tárolható egyetlen adatközpontban, csak elosztottan. Így a lekérdezéseket író felhasználóknak kell gondoskodni arról, hogy a számukra szükséges összes adat meglegyen az őket éppen kiszolgáló adatközpontban, akár manuális másolások árán is.
2014. november 4. Üzleti intelligencia
 
A BI, adatelemzés és adatvizualizáció iránt érdeklődőkhöz szól a Budapest BI meetup.

Az október végén megtartott első találkozón a hazai fejlesztésű BI szoftverek voltak a középpontban. Az este során a Rapporter, a Neticle, a CRS Portál, a R!port és a Kiboard fejlesztői számoltak be a fejlesztés céljairől, az eddig eredményekről és a közben szerzett tapasztalatokról.

Az elhangzott előadások anyagai letölthetőek a Meetup.com oldaláról.
2014. október 29. Üzleti intelligencia · Állás
 
Szokásos összeállításunk a hazai BI és DW álláshirdetésekről.

A Budapest Bank IT rendszerszervezőt keres Adattárház területre. Elvárás a felsőfokú szakirányú végzettség és a többéves rendszerszervezői gyakorlat. Banki IT tapasztalat előnyt jelent
az elbírálásnál.

Az AEGON Magyarország Zrt. Adatbányász gyakornokot keres. Olyan jelentkezőt várnak, akinek folyamatban vannak informatikus, matematikus vagy közgazdasági tanulmányai, valamint matematikai-statisztikai, valószínűségszámítási ismeretekkel rendelkezik. Jelentkezési határidő: 2014. október 30.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. október 20. Adatbányászat
 
A nyílt forráskódú R adatelemzési és statisztikai programnyelv új, javított teljesítményű verzióját adta ki a Revolution Analytics.

A Revolution R Open támogatja többek között a feldolgozások több szálon történő futtatását és a különböző R csomagok hatékony menedzselését. A Revolution Analytics fizetős kereskedelmi támogatást is nyújt az új disztribúcióhoz Revolution R Plus néven.

Az R Open a mran.revolutionanalytics.com oldalon érhető el.
2014. október 3. Üzleti intelligencia · Business Objects · Konferencia · SAP
 
A Siófokon megrendezett SAP Fórum az egyik legnagyobb hazai IT konferencia, ahol az utóbbi években az üzleti intelligenciáról is sok szó esik.

A lényeg az egyszerűség
A délelőtti plenáris szekcióban tartott előadásában Rolf Schumann, az SAP platformokért felelős regionális vezetője arról beszélt, hogy az új generációs technológiák segítségével az ügyfelek nemcsak gyorsabb, hanem egyszerűbben tudják működtetni rendszereiket.


IT egyszerűsítés SAP módra


Jó példa erre az SAP memóriacentrikus HANA platformja, amely használatával ugyanazon a rendszeren futtathatóak az ERP és az analitikus alkalmazások, méghozzá közel valós időben.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. október 2. Üzleti intelligencia · Jaspersoft · TIBCO Spotfire
 
A Vista Equity Partners tőkealap felvásárolja a cég részvényeit és privát vállalkozásként működteti tovább.

A hétfőn bejelentett ügylet hátterében az állhat, hogy az utóbbi időben nem ment túl jól a TIBCO-nak, aki a BI piacon a Spotfire adatvizualizációs szoftverrel illetve az idén májusban felvásárolt JasperSoft révén van jelen.

A Vista 24 dollárért fogja megvenni a TIBCO közkézen forgó részvényeit, ami 26%-os felár az aktuális tőzsdei árfolyamhoz képest. Az év végéig lezáródó tranzakció értékét a szakértők 4,3 milliárd dollárra becslik.
2014. szeptember 30. Üzleti intelligencia · Állás
 
Szokásos összeállításunk az aktuális BI és DW álláshirdetésekről.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. szeptember 23. Üzleti intelligencia · QlikView
 
A Qlik bejelentette új generációs, adatfelderítésre és önkiszolgáló BI-ra specializált alkalmazásának nagyvállalati változatát.

A Qlik Sense lehetővé teszi, hogy az üzleti felhasználók önállóan végezhessék az adatfelderítést, az adatok előkészítését és a dashboardok kialakítását.


Önkiszolgáló riportkészítés a Sense alkalmazásban


A szoftver támogatja az olyan sokfelhasználós környezetekben hasznos funkciókat is, mint a közös objektumkönyvtárak adatok, számítások és elemzések számára, illetve a központilag menedzselhető adatinterfészek.

A Qlik továbbra is forgalmazza hagyományos QlikView alkalmazását is, aminek fő célcsoportja a mások számára analitikus alkalmazásokat készítő profi felhasználók.

A Qlik Sense mostantól elérhető. A már nyáron bejelentett, személyes használatra szánt Qlik Sense Desktop alkalmazás továbbra is ingyenesen letölthető.
2014. szeptember 14. Üzleti intelligencia · Tableau
 
A Tableau a Seattle-ben megrendezett Data14 konferencián mutatta be a Project Elastic kódnevű új fejlesztését.

A kifejezetten az iPadra tervezett mobilalkalmazás az érintőképernyőkön megszokott gesztusok segítségével teszi lehetővé az adatok gyors vizualizálását és megjelenítését.


Egy korai Project Elastic prototípus


Az egyszerá felhasználói felületnek köszönhetően így a felhasználók azon rétege is képes lesz egyszerűbb elemzések elvégzésére, akik egyébként nem tartoznak a BI szoftverek hagyományos alkalmazói közé.

A Project Elastic egyelőre fejlesztés alatt áll, a végleges megjelenése 2015-re várható.
2014. szeptember 10. Üzleti intelligencia · BigData · Felvásárlások · Hadoop · Teradata
 
A kaliforniai központú Think Big Analytics egyike volt a legelső Big Data specialista tanácsadó cégeknek.

A mindössze 4 éve alapított, körülbelül 100 főt foglalkoztató Think Big referenciái között olyan nevek szerepelnek, mint az EMC, a Facebook, vagy a Nasdaq.


Néhány Think Big ügyfél


A felvásárlás után a cég tanácsadói csapata beolvad a Teradata amerikai konzultációs szervezetébe.
2014. szeptember 10. Üzleti intelligencia
 
A Yellowfin BI szoftvere új kiadásának központi témája az adatok térképes megjelenítése és elemzése.

A most megjelent 7.1 verzió beépítve tartalmaz egy részletes, az egész világra kiterjedő térképet. A szoftver gondoskodik az általában csak irányítószámot tartalmazó címadatok térképes megjelenítéséhez szükséges átalakításáról is (geokódolás).


Beépített részletes alaptérkép


További érdekesség, hogy hamarosan letölthetőek lesznek a cég weboldaláról olyan GeoPack-nak nevezett kiegészítő adatcsomagok, amelyek extra demográfiai információkkal (például háztartások száma, átlagos életkor) bővítik az elemzési lehetőségeket.

A Yellowfin 7.1 emelett javított adatvizualizációs és táblázatkezelő képességekkel is rendelkezik.
2014. augusztus 25. Üzleti intelligencia · Állás
 
Visszatér aktuális állásajánlatokat szemléző összeállításunk. A hirdetések között szerepel az Erste Bank, a Budapest Bank, az MKB, az Axa Bank és a Rossmann.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. augusztus 19. Üzleti intelligencia · BigData · Felvásárlások · RapidMiner
 
Június közepén jelentette be a RapidMiner, hogy Big data termékkínálatának erősítése érdekében felvásárolja a magyar Radoopot.

A Radoop szoftverének fő erőssége az, hogy képes a RapidMiner grafikus adatbányászati felületén elkészített elemzési terveket lefordítani a Hadoop nyelvére. Így a RapidMiner felhasználói a már ismerős eszközöket használva képesek a Hadoopban tárolt adatokat is elemezni anélkül, hogy azokat előbb át kellene tölteni valamilyen hagyományosabb formába.

A felvásárlási bejelentéshez készített infógrafika is azt emeli ki, hogy a Radoop használatával programozás nélkül készíthetőek Big Data elemzések:



A felvásárlás júniusi bejelentésével párhuzamosan elindultak a különböző átvilágítási és egyéb jogi procedúrák. Ezek mostanra sikeresen lezárultak, így a szoftvert fejlesztő Radoop Kft. a RapidMiner száz százalékos tulajdonába került. A cég korábbi vezetője, a hazai big data körökben jól ismert Prekopcsák Zoltán pedig a továbbiakban a RapidMiner elnökhelyetteseként folytatja.

A felvásárlás pénzügyi részletei nem ismeretesek, de a Radoop technológiájában jelentős üzleti potenciál van, tekintettel a Big Data iránti óriási érdeklődésre.A Radoop ügyféllistáján már jelenleg is olyan nevek találhatóak meg, mint a Prezi, a Ustream és a Schneider Electric.

Kapóra jött a felvásárlás a RapidMinernek abból a szempontból is, hogy az adatbányászati piac hagyományos vezetői, a SAS és az IBM/SPSS maguk is intenzíven fejlesztik Hadoop-centrikus megoldásaikat. Így az agresszív növekedési pályán lévő RapidMiner portfóliójához egy meglehetősen fontos mozaikdarabot ad hozzá a Radoop, amely főleg a nagyvállalati illetve a dotcom ügyfelek megnyerésnél jöhet nagyon jól.
2014. augusztus 3. Üzleti intelligencia · Elemzés · Oracle
 
Az IDC elemzése szerint az Oracle 2013-as bevételei 6,7 milliárd dollárra rúgtak, amellyel a piac 18 százalékát birtokolta. A második helyet az SAP érte el 5,6 milliárddal (14,9%), a harmadik az IBM lett 4,6 milliárdos árbevétellel.

A "Worldwide Business Analytics Software 2014–2018 Forecast and 2013 Vendor Shares" tanulmány az üzleti analitika ernyője alá sorolja a hagyományos BI szoftverek, adatbányászati eszközök és analitikus alkalmazások mellett az adattárházas megoldásokat is. Ez a magyarázata annak is, hogy a negyedik Microsoft (8,3%) és az ötödik SAS (6,8%) százalék után a Teradata következik a rangsorban.

A Forbes cikkéből az is kiderül, hogy az előrejelzés szerint az üzleti analitika globális piaca 2018-ra megközelíti a 60 milliárd dollárt, ami éves 9,4%-os növekedésnek felel meg.
2014. július 31. Üzleti intelligencia · QlikView
 
Az üzleti felhasználókat célzó szoftver az önkiszolgáló adatfelderítés és adatvizualizációt segíti.

A ingyenesen letölthető QlikSense Desktop használatával a felhasználók egyszerűen készíthetnek vizuális elemzéseket és dashboardokat.



A szoftver támogatja az úgynevezett történetmesélést (storytelling) is, amikor több egymáshoz kapcsolódó grafikon segítségével lehet bemutatni az adatokban rejlő bonyolultabb összefüggéseket.

A Qlik régóta dolgozik QlikView.Next kódnevű következő generációs BI platformján. Ennek első fecskéje a most megjelent Sense Desktop, amit várhatóan szeptemberben követ a szerveroldali változat.

A Sense mellett a hagyományos QlikView kliens is továbbra is elérhető marad. A cég az új Sense szoftver alapvetően önkiszolgáló adatelemzésre szánja, míg a QlikView 11 fő erőssége az előre elkészített, irányított elemzési lehetőségeket biztosító analitikus alkalmazások támogatása.

A teljesen új termék létrehozására a Qlik Design blogja szerint azért volt szükség, mert a korábbi, C++ alapú QlikView szoftverben nehezen lehetett volna megvalósítani olyan funkciókat, mint a HTML5 alapú, bármilyen eszközről elérhető és a különböző képernyőméretekhez automatikusan alkalmazkodó felhasználói felület.
2014. július 23. Üzleti intelligencia · BigData · Felvásárlások · Hadoop · Teradata
 
A kettős felvásárlás a Big Data piac konszolidációjának egyik jele lehet.

A Hadapt a Hadoopban tárolt adatok SQL-ből történő gyors lekérdezésének egyik korai szereplője. A cég eleinte viszonylag nagy figyelmet élvezett, azonban az elmúlt években sorra jelentek meg a különböző SQL-on-Hadoop megoldások mind a nagy adattárházas cégektől (Teradata, Oracle, IBM), mind a Hadoop specialistáktól (Cloudera Impala, illetve a Hortonworks Project Stingere). A Yale egyetemről induló Hadapt eddig összesen 17 millió dollár kockázati tőkét vont be, a cég dolgozóinak száma 30 körül van.

A Revelytix eleinte az amerikai katonaság számára készített komplex adatfeldolgozó megoldásokat. A Hadoop megjelenésekor a főleg adatfelfedezésre és -előkészítésre szolgáló technológia egy részét Loom néven átírták erre a platformra és szélesebb körben is forgalmazni kezdték.

A Teradata sajtóközleménye szerint egyik esetben sem a teljes céget, csak azok eszközeit (szoftverek, szellemi jogok) vették még. A két cég szakemberei a Teradata Labs fejlesztőközponthoz csatlakoznak.

A tranzakciók anyagi részleteit nem hozták nyilvánosságra, mert egyik sem számottevő méretű.
2014. július 22. Üzleti intelligencia · Elemzés · Konferencia · MicroStrategy
 
A Barcelonában július elején megrendezett MicroStrategy World konferencián a cég új termékcsomagokat és árazást jelentett be.

A legfontosabb hír, hogy a korábbi 21 egyedi terméket mindössze 4 fő komponensbe vonták össze.


A régi, 21 termékből álló kínálat


Az új termékstruktúra szerep alapú. A Server komponens tartalmaz minden kiszolgáló oldali funkciót, a Web és Mobile komponensek a különféle végfelhasználói igényeket szolgálják ki, az Architect pedig a fejlesztőknek szól.


A négy új komponens


Az új komponensek kedvező árazást kaptak. A Server 1200 dollár felhasználóként vagy 500.000 dollár CPU magonként. A Web és Mobil ára 600 illetve 300.000 dollár (user/CPU), az Architect pedig 5.000 dollárba kerül egy felhasználóra. A cég jelenlegi ügyfelei ingyenesen válthatnak át az új csomagokra.


Az új árazás


Szintén újdonság, hogy a MicroStrategy nyilvánosan is elérhetővé tette árlistáját. Az új csomagok részletes leírása és árazása itt olvasható.
2014. július 15. Üzleti intelligencia · Elemzés · SAS
 
A Forrester Research elemzése 16 szállítót rangsorol. Az értékelés szempontjai a szoftverek képességei, a cég stratégiája és a piaci jelenléte voltak.


The Forrester Wave: Agile Business Intelligence Platforms, Q3 2014


A vezetők szegmensében nyolc jól ismert cég kapott helyett: a SAS, a Tableau, a MicroStrategy, a Microsoft, az IBM, a Tibco Spoftware, a SAP és az Information Builders.

A teljes riport letölthető a SAS jóvoltából.
2014. július 13. Üzleti intelligencia
 
A FiveThirtyEigth adatblog szerint a legvalószínűbb eredmény 2:1 a németek javára, amit az 1:0-as német győzelem követ.



Nate Silver elemzése arra is kitér, hogy mekkora az esélye egy újabb 7:1-es meccsnek: 0,06%.
2014. június 28. Üzleti intelligencia
 
Június első hetében került megrendezésre a hazai adattárházas és Big Data szakma legnagyobb éves konferenciája, az Adattárház Fórum.

Az idén már három napos rendezvény programja közel 40 előadást és workshopot kínált. A hazai és külföldi résztvevők száma megközelítette a 200 főt.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. június 20. Üzleti intelligencia · Tableau
 
A Tableau új változata számos vizuális újdonság mellett natív módon fut az Apple számítógépein is.

Újragondolta a cég az adatok importálását, szűrését és összekapcsolását támogató funkciót. A Visual Data Window segítségével ezeket a feladatokat az üzleti felhasználók könnyebben és gyorsabban tudják elvégezni.


=> Tovább a teljes cikkhez

2014. június 15. Üzleti intelligencia · Memóriacentrikus BI · Oracle
 
Az Oracle bemutatta adatbáziskezelőjének új opcióját, amely lehetőve teszi az adatok memóriában történő, oszlopalapú formátumú kezelését.

Az új opció használatával az adattáblák tárolása kettős módon történik: Megmarad a hagyományos soralapú táblaszerkezet, és ehhez kapcsolódik egy memóriában tárolt, lekérdezésekre optimalizált másolat.


=> Tovább a teljes cikkhez

2014. május 28. Üzleti intelligencia · BigData · Elemzés
 
A Forrester elemzése szerint ezen a piacon fej-fej mellett haladnak a kizárólag Hadoop-ra specializálódott cégek és az általánosabb profilú informatikai óriások.


The Forrester Wave: Big Data Hadoop Solutions, Q1 2014


A három jól ismert Hadoop specialista - Cloudera, HortonWorks, MapR Technologies - mellett a vezetők között szerepel az IBM, a Teradata és Pivotal Software. Külön említést érdemel az Amazon Web Services (AWS), amely felhőalapú szolgálatásai részeként kínálja a Big Data komponenseket is.

A második vonalban található az Intel, amely a közelmúltban fektetett be komolyabb összeget a Cloudera-ba, és a Microsoft is.

A teljes elemzés ingyenesen letölthető az IBM jóvoltából.
2014. május 7. Üzleti intelligencia · Felvásárlások · Jaspersoft
 
Az ügylet eredményeként a TIBCO a Spotfire mellett az egyik legnagyobb open source BI szállítóként ismert Jaspersoftot is megszerzi.



A Jaspersoft az OEM területen és a SaaS felhőszolgáltatások piacán a legerősebb. A cég nyílt forráskódú és kereskedlmi szoftvereit 140.000 helyen használják, összességében 2000 fizetős ügyféllel rendelkezik. A felvásárlás becsült értéke 185 millió dollár.

A TIBCO a Spotfire adatvizualizációs szoftvert 2007-ben vette meg, akkor 195 millió dollárt fizetett.
2014. május 6. Üzleti intelligencia · BigData
 
A nemzetközi adatfesztivál keretében a világ 26 városában kerülnek megrendezése a Big Data témájával foglalkozó konferenciák, meetupok és egyéb események.



A Big Data Week során különösen gazdag programot kínál Atlanta, Chicago vagy éppen Kuala Lumpur, ahol tucatnyinál is több rendezvény követi egymást. A programok jelentős részéről van élő videóközvetítés is, így a távolból is be lehet kapcsolódni nézőként.

A hét programjában Magyarországot a Big Data Budapest meetup csoport képviseli, amely csütörtök este rendez szakmai találkozót.
2014. április 30. Adattárházak · Konferencia · Teradata
 
Idén Prágában került megrendezésre a Teradata nemzetközi felhasználói konferenciája, amelyre elsősorban az EMEA és ázsiai régiókból érkeznek a résztvevők.



Ez volt az idáig legnagyobb európai Teradata rendezvény, ahol ezernél is több felhasználó, partner, szakértő és újságíró vett részt.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. április 29. Üzleti intelligencia · Jedox Palo
 
A német Jedox BI szoftvere legfrissebb kiadásának fontos új újdonsága az önkiszolgáló elemzések jobb támogatása.

A Jedox 5.1 képes arra, hogy a már létező Excel munkafüzeteket OLAP adatbázissá alakítsa át, automatikusan generálva a betöltést végző ETL scripteket.


=> Tovább a teljes cikkhez

2014. április 27. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció
 
A Boise egyetem oktatói számos különböző feladat között osztják meg idejüket, amelyek között távolról sem a tanítás az első.


=> Tovább a teljes cikkhez

2014. április 24. Adattárházak
 
A két cég Magnitude Software néven folytatja közös tevékenységét. Az új vállalat létrejöttét a szereplők nem felvásárlásnak, hanem egyenlő felek egyesülésének tartják.



A Noetix az Oracle Applications ERP rendszerhez kínál előre konfigurált, azonnal használatba vehető operatív jelentéskészítő alkalmazásokat.

A Kalido a vállalati adatvagyon menedzseléséhez és kiaknázásához biztosít automatizált, modellalapú adattárházkészítő szoftvereket.

A Magnitude Software összesen több mint 600 vállalati ügyféllel és 200.000 felhasználóval rendelkezik, 100 országban van jelen. Az új cég első embere Nigel Turner, a Kalido volt elnöke lesz.
2014. április 23. Üzleti intelligencia · BigData · Sajtófigyelő
 
Az IBM közreműködésével megvalósuló egyéves képzés várhatóan 2015-ben fog elindulni az akkreditációs folyamat lezárulta után.

A szak pontos neve Master of Science in Business Analytics lesz, a tanterv elsősorban az adatelemzési és technológiai kompetenciákra koncentrál. Kiemelt tárgy lesz az üzleti intelligencia, de adatvizualizációt, hálózattudományt, adatbiztonsági, közgazdasági, statisztikai és menedzsementismereteket is tanulni fognak a hallgatók. Az egyetem elsősorban közgazdász alapvégzettségű diákokra számít, de várják szociológusok, mérnökök, statisztikusok jelentkezését is.

További részletek a HWSW cikkében.
2014. április 22. Adattárházak · Állás
 
Aktuális állásajánlatok az adattárházak és a Big Data területéről. Jelenlegi összeállításunkban többek között az Erste Bank, az UniCredit Bank, az FHB Bank, a Generali, az Invitel és a Prezi szerepel.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. április 14. Adattárházak · BigData · Elemzés
 
Elsőként a Cloudera jelentett be egy 160 millió dolláros újabb tőkebevonást. A cég utoljára 2012 végén kapott friss pénzt, 65 millió dollárt. A cég vezetői a bejelentésben kiemelték, hogy a befektetők között megjelentek a jellemzően érett vállalatokra fókuszáló intézményi befektetők és olyan stratégiai partnerek is, mint a Google Ventures és az MSD Capital, Michael Dell alapja.

Egy héttel később a Hortonworks is újabb befektetési kört jelentett be, 100 millió dolláros értékben. Az ő esetükben mindössze 9 hónap telt el az utolsó, 50 milliós tőkeemelés óta. A befektetők köre itt nem változott jelentősen.

Mindkét cég esetében a rendszeres tőkebevonás szokásos üzleti lépésnek számít. A Hadoop egyelőre töretlen népszerűsége szinte korlátlan növekedési lehetőséget kíván a piacvezetőknek, azonban a kiaknázáshoz sok-sok pénzre van szükség, jóval többre, mint amit jelenleg a saját bevételeikből finanszírozni tudnának. A cél természetesen mindkét esetben az önálló tőzsdei megjelenés (IPO), várhatóan 12-18 hónapon belül.

A márciusi események aztán egy váratlan csattanóval zárultak: az Intel bejelentette, hogy további 740 millió dollárért 18% százalékos részesedést szerez a Cloudera-ban. A pénz egy jelentős része az eddigi befektetők kivásárlására megy el, azonban a Cloudera így is több mint félmilliárd dollár friss tőkéhez jut, amit a további növekedésre fordíthat.
2014. április 7. Adattárházak · BigData · Konferencia
 
Elérhetőek online az amszterdami Hadoop Summit konferencia keynote előadásai.

Az első napon a HortonWorks, a Teradata és a Microsoft vezetői mellett Mike Gualtieri, a Forrester Research principálisa szerepelt a programban.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. március 18. Üzleti intelligencia
 
Megjelent a Gartner friss elemzése az adattárházas adatbáziskezelőket forgalmazó cégekről.

A vezetők szegmensében továbbra is a Teradata az első, majd az Oracle és az IBM következik. Megőrizte jó helyezését a Microsoft és a Sybase IQ-HANA párost forgalmazó SAP, a HP-Vertica pedig idén bekerült a legjobbak közé.



Fontos újdonság, hogy a szereplők között megjelent a Hadoopra specializálódott Cloudera és a cloud alapú szolgáltatásairól ismert Amazon is, az utóbbi főleg a Redshift miatt.

A teljes elemzés letölthető a Gartner oldaláról a Teradatának köszönhetően: Magic Quadrant for Data Warehouse Database Management Systems

Korábbi DW Magic Quadrant elemzések a BI.hu-n: 2013, 2012
2014. március 11. Üzleti intelligencia
 
A 2011. óta évente készülő BI-TREK felmérés az üzleti intelligencia hazai helyzetét vizsgálja.

A kutatás egyik fő célja a globális trendek hazai megjelenésének nyomon követése, így több kérdés is foglalkozik azzal, hogy a különböző népszerű technológiák - például az adatvizualizáció vagy a Big data analitika - az itthoni gyakorlatban hogyan jelennek meg.


Az egyes BI technológiák népszerűsége a tavalyi felmérés szerint


Szintén fontos kutatási irány a hazai BI projektek sikerének elemzése. A felmérés ezért vizsgálja, hogy az itthoni vállalatok milyen területeken futtatnak BI projekteket és a különböző külső és belső tényezők milyen mértékben járulnak hozzá a sikerességhez.

Foglalkozik emelett a kutatás a különböző kereskedelmi és nyílt forráskódú BI szoftverek népszerűségével, az egyes vállalatok fejlesztési gyakorlatával és a jövőre vonatkozó tervekkel is.

A BI-TREK 2014 felmérés adatfelvétele jelenleg folyik. Az online kérdőíves módszerrel készülő kutatásban bárki részt vehet, aki munkája vagy személyes érdeklődése révén kapcsolatban áll a BI területével. A kérdőív kitöltői a felmérés lezárulása után megkapják az eredmények összefoglalóját.
2014. március 10. Üzleti intelligencia · Elemzés · SAS
 
A SAS hagyományosan az év elején rendezi meg Inside Intelligence elemzői konferenciáját, ahol a cég helyzetéről és jövőbeli terveiről számol be.


A SAS vezetői egy kerekasztal-beszélgetés közben


A Steamboat síközpontban megrendezett eseményen a cég vezetői bemutatták a a 2013-as év pénzügyi adatait, kitérve az egyes szektorok és termékvonalak fontosabb számaira is. Beszámoltak a termékfejlesztési tervekről is, ahol különösen a vizuális analitika és a Hadoop játszik fontos szerepet.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. március 7. Üzleti intelligencia · Konferencia · Microsoft
 
A múlt szombaton nagyszabású konferenciát rendeztek a Lurdy Házban a Microsoft SQL Server iránt érdeklődőknek.

Az SQL Saturday rendezvénysorozat budapesti állomásán több mint 450-en vettek részt, az előadó gárdát 15 külföldi és 5 hazai SQL Server szakember alkotta.

A programban számos DW és BI témájú előadás is helyett kapott. Polner Tamás és Jen Stirrup a PowerBI alkalmazási lehetőségeiről beszélt, Farkas Balázs az SQL Server adatbányászati képességeit mutatta be, a technikaibb közönség számára pedig Kevin Boles analitikus SQL függvényekről és Dejan Sarka időintervallumos lekérdezésekről szóló előadása tartogatott csemegéket.

A legtöbb előadás anyaga már letölthető innen, a konferenciáról szóló fényképalbum pedig a Facebookon érhető el.
2014. március 6. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció
 
A különböző sörfajták látványos böngészését teszi lehetővé a BeerViz.

A weboldalon a főbb kategóriákon - világos/közepes/sötét - belül megjelenés, íz és aroma alapján is lehet egy adott márkához hasonló söröket keresni.



Az adatok a BeerAdvocate adatbázisából származnak, amely másfél millió különböző sörértékelést tartalmaz.

A szakmai háttér iránt érdeklődőknek ajánlott olvasmány az egyetemi projektként született BeerViz-ről szóló dolgozat is.
2014. február 28. Adattárházak · Elemzés
 
Közzétette a tavalyi évre vonatkozó pénzügyi adatait a Splunk is.

A cég árbevétele 302 millió dollár volt, ami 52%-os növekedés 2012-hez képest. A licenszértékesítés ebből 199 millió dollárra rúgott (+46%).

A gyors növekedés azonban egyelőre nem jár profittal: a Splunk tavalyi gazdálkodásának mérlege 78 millió dolláros veszteség. A legnagyobb kiadási tételt az értékesítési és marketingköltségek jelentették, amelyek 215 millió dollárt vittek el.

A Splunk 2014-re 400 millió dollár körüli árbevételt és nullszaldós eredményt vár.

A részletes pénzügyi adatok itt olvashatóak.
2014. február 27. Adattárházak · BigData · Felvásárlások · IBM
 
A Cloudant felhőalapú elosztott adatbázis-szolgáltatás nyújt, emellett fontos közreműködője és támogatója a nyílt forráskódú Apache CouchDB projektnek is.

Az IBM berkein belül a Cloudant az Information and Analytics Group divízióhoz fog tartozni. Ez az IBM egyik legfontosabb üzleti területe, amelytől a cég 2015-re már évi 20 milliárd dollár bevételt vár.

A felvásárlás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.
2014. február 26. Adatbányászat · Sajtófigyelő
 
A DMLAB sajtóközleménye szerint az adatbányászati versenyek területén élenjáró nemzet vagyunk:

Számos nemzetközi versenyen értek el kiemelkedő helyezéseket a hazai adatbányász szakemberek 2011 és 2013 között. Az egymillió lakosra jutó versenyzők rangsorában Magyarország jelenleg világszinten az 5. helyet foglalja el, hét eredményes versenyzővel. A világ 100 legjobb versenyzője között pedig jelenleg öt magyar van, ezek közül kettő a DMLAB munkatársa.

A DMLAB munkatársai 2013-ban hét versenyen értek el kiváló eredményeket, ezek közül hármat a Kaggle.com szervezésében, amely a világ legnagyobb adatbányász verseny platformja.

Az egyes versenyekről a DMLAB blogjában lehet részleteket olvasni. Itt pedig a teljes hír olvasható, részletes eredményekkel.
2014. február 25. Üzleti intelligencia · Elemzés
 
Megjelent a Gartner BI platformokat bemutató aktuális elemzése is, amelynek élén a Tableau és az IBM áll.

A vezetők szegmensében kiegyensúlyozott a verseny a mindenevő óriáscégek (IBM, Microsoft, Oracle, SAP) és a BI specialisták (SAS, MicroStrategy, QlikView, Tableau, Tibco Spotfire, Information Builders) között.

A BI piac zsúfoltságát mutatja, hogy az elemzésben összesen 27 cég szerepel, ebből három új szereplő tavalyhoz képest (Infor, Pyramid Analytics, Yellowfin). A bekerülés pénzügyi feltétele idén a legalább 15 millió dolláros BI árbevétel volt.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. február 24. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció
 
A SOASTA monitorozó szolgáltatás méréseiből készült videó a Szocsiban tegnap véget ért téli olimpia online nézettségét mutatja be:



A forgalom legnagyobb része az észak-amerikai kontinensről (USA és Kanada) valamint Oroszországból érkezik, Afrikából viszont alig vannak látogatók.
2014. február 22. Üzleti intelligencia
 
A Gartner idén először önálló kutatásban mutatja be a fejlett adatbányászati eszközök szállítóit.

A Magic Quadrant for Advanced Analytics Platforms elemzésbe azok a cégek kerültek be, akik évente legalább 2 millió dollár bevételre tesznek szert szoftvereladásból vagy legalább 1000 aktív ügyfelük van.

A kutatásban összesen 16 cég szerepel, amelyek között ugyanúgy megtalálhatóak az IT szektor óriásvállalatai, mint a nyílt forráskódú adatbányászati specialisták.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. február 20. Üzleti intelligencia · Elemzés · QlikView
 
A QlikView 2013-as árbevétele 470,5 millió dollár volt, ami 21 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az új licenszek értékesítéséből 270,8 millió USD folyt be, ami 13%-os bővülés. Az amerikai kontinensen az értékesítés 26 százalékkal nőtt, viszont Európában csak 9 százalékkal.

A QlikView a tavalyi év utolsó negyedévében összesen 208 olyan üzletet kötött, aminek a nagysága ez első éves támogatással együtt meghaladta a 100.000 dollárt.

Ugyanebben az időszakban a a bevételek kétharmada érkezett a már létező ügyfelektől, egyharmada pedig újaktól. A közvetlen értékesítés és a partnereken keresztül befolyó bevételek aránya pedig 47-53 volt, ami a partnercsatorna térnyerését jelzi, mivel az arány egy évvel korábban még 49-51 volt.

2014-re a QlikView körülbelül 550 millió dolláros árbevételt vár, ami 17 százalékos növekedést jelentene.
2014. február 17. Üzleti intelligencia · BigData · Hadoop
 
A két népszerű NOSQL adatbáziskezelő minősített szakértői között immár hazai cégek is megtalálhatóak.

A néhány hónapja rekordnagyságú, 150 millió dolláros tőkebevonást végrehajtott MongoDB első hazai partnere az Oracle-s világban már jól ismert Appworks lett, amely a MongoDB Ready Partner minősítést szerezte meg.

Az Apache Cassandra mögött álló DataStax pedig a RapidMiner és Hadoop alapú Big Data adatbányászati szoftvereket fejlesztő Radoop csapatával kötött technológiai szövetséget. A Radoop a RapidMiner és a DataStax mellett a HortonWorks és a Cloudera partnere is.

A Cassandra iránt érdeklődőknek ajánljunk a március 17-i Big Data Meetup rendezvényt, ahol közelebbről is meg lehet ismerkedni a szoftverrel. Részvétel ingyenes, regisztráció a meetup.com oldalán.
2014. február 11. Adattárházak · BigData · Hadoop · Nyílt forráskód
 
Felvette vezető termékének nevét az analitikus adatbázismotort fejlesztő Calpont, így mostantól InfiniDB névre hallgat a cég is.

A nyílt forráskódú InfiniDB oszlopalapú adattárolási technológiára épül. A szoftverből háromféle kiadás létezik: önállóan futtatható, az Amazon számítási felhőjére optimalizált, és a Hadoop/HDFS architektúrára épülő.



Mindhárom változat ingyenesen letölthető, a Enterprise licensz előfizetői pedig további üzemeltetési eszközöket és 24 órás technikai támogatást is kapnak.

A Calpont-InfiniDB egyben 7,5 millió dollár friss tőkét is kapott befektetőitől, ezzel a teljes finanszírozás körülbelül 15 millió dollárra nőtt. A befolyó pénzt a cég további termékfejlesztésre és terjeszkedésre szánja.
2014. február 7. Üzleti intelligencia · Memóriacentrikus BI · MicroStrategy
 
A MicroStrategy felhőalapú BI megoldása új, nagy teljesítményű elemző komponenssel bővül.

A PRIME (Parallel Relational In-Memory Engine) masszívan skálázható gyorsítóként szolgál, amely óriási adathalmazokat tesz másodpercek alatt lekérdezhetővé. A hétköznapi szerverekből álló fürtön futó PRIME akár több száz processzormagot is képes egyszerre munkára fogni a komplex analitikus lekérdezések kiszolgálására.

Része az új megoldásnak egy adatvizualizációs motor is, amely kifejezetten a memóriacentrikus adatkezelésre van optimalizálva.

A PRIME alapjait a MicroStrategy a Facebookkal közösen fejlesztette ki. A cég tavaly nyári konferenciáján a Facebook BI vezetője arról számoltbe, hogy a technológiát többek között a Facebook milliárdos felhasználói táborának elemzésére használják.

2014. február 5. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció · Elemzés · Tableau
 
A tavalyi év során a Tableau 82 százalékkal, 232 millió dollárra növelte árbevételét.

Az új licenszeladások 160 millió dollárra rúgtak (78%-os növekedés), míg a támogatásból és egyéb szolgáltatásokból 72 millió dollár folyt be.

A cég csak a negyedik negyedévben 179 százezer dollárnál nagyobb üzletet kötött és összesen 1.800 új ügyfelet szerzett.


A Tableau részvényárfolyama (Google Finance)


A Tableau 2013 májusában jelent meg a tőzsdén, a részvényeket hivatalosan 31 dollárra árazták, de már az első kereskedési nap végére 50 dollár felett forogtak. A mostani bejelentés hírére az árfolyam elérte a 80 dollárt.
2014. február 1. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció
 
Az év meghatározó amerikai sporteseményének közeledtével ismét számtalan elemzést és adatvizualizációt készítettek a sportbarátok.

A ChartBall grafikája az eddigi össszecsapások történetét mutatja be. Látható, hogy a Denver Broncos visszatérő szereplője a nagydöntőnek, viszont a Seattle Seahawks most először próbálhatja meg elérni a végső győzelmet. A korábbi párharcokat is bemutató interaktív verzió itt érhető el.


=> Tovább a teljes cikkhez

2014. január 27. Üzleti intelligencia · Elemzés · SAS
 
Folytatódott tavaly is a SAS Institue 38 éves növekedési sorozata. Az tavalyi évben elért 5,2 százalékos bővülésnek köszönhetően a cég történetében először az árbevétel átlépte a 3 milliárd dolláros határt.

A cég teljesítményének és egyben az analitika piac általános bővülésének jó jellemzője, hogy a cég 2007-ben, mindössze 6 évvel ezelőtt érte el a 2 milliárd dolláros küszöböt.


Éves árbevétel, 1976-2013.


A 2013-as növekedésnek egyik fontos pillére a Visual Analytics sikere volt, de jól teljesítettek a csalásfelderítő és felhőalapú megoldások is.

A SAS hazai teljesítményéről nem állnak rendelkezésre hivatalos számadatok, de Musza István cégvezető nyilatkozatában a Big Data, az adatvizualizáció, a fejlett analitikai eszközök, a felhasználói jelentéskészítés és a marketinganalitika területét emelte ki.
2014. január 24. Üzleti intelligencia
 
Az IBM 1 milliárd dolláros befektetéssel új üzletágat hoz létre kognitív technológiák fejlesztésére és kiaknázására.

Az IBM Watson rendszere 3 évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, amikor egy nyilvános versenysorozatban legyőzte a Jeopardy játék legjobbjait (beszámolónk itt és itt). Az igen széles körű lexikális tudásanyag feldolgozását igénylő feladathoz az IBM új, mesterséges intelligenciára épülő számítógéprendszert fejlesztett ki.


A Watson 2011-ben


Az azóta eltelt három évben a Watson fejlesztése nem állt meg. Többek között orvosi és pénzügyi pilot alkalmazások készültek a kognitív technológiára alapozva, a hardver pedig sokkal kisebb és gyorsabb lett. A 2011-ben még impozáns szervertornyokként megjelenő Watson (2,900 mag, 15TB memória) jelenlegi legkisebb változata 3 pizzásdoboznyi helyen is elfér.

=> Tovább a teljes cikkhez

2014. január 16. Üzleti intelligencia · Adatvizualizáció · Sajtófigyelő
 
Az Economist cikke egy friss tanulmány eredményét ismerteti, amely a jövedelem és élettel való megelégedettség közötti kapcsolatot vizsgálja.



A Gallup World Poll felmérési adataira támaszkodó tanulmány (Betsey Stevenson és Justin Wolfers, University of Michigan) szerint jól kimutatható kapcsolat van a háztartások éves jövedelme és a boldogsági skálán elért pontszám között.

A kapcsolat azonban távolról sem nem lineáris: a grafikon vízszintes tengelye logaritmikus skálájú, azaz a boldogsági pontszám eggyel növeléséhez a jövedelem duplázása szükséges.

Az elemzésből az is jól látható, hogy egyes országok lakói hol helyezkednek el a globális kereseti és elégedettségi skálán.
2014. január 14. Üzleti intelligencia · Elemzés
 
Az Information Week kismintás felmérése szerint a Microsoft BI szoftvereit használják a legtöbben, a legnagyobb növekedést pedig az előző évhez képest a Tableau érte el.



A Tableau szoftvereit a válaszadók 13%-a már használja, 6% pedig tervezi használni, korábban ezek a mutatók 8 és 4 százalék voltak. Javított a helyezésén az SAP és a Microsoft is.

A 2013. októberében készült felmérés azt is kimutatta, hogy a válaszadók jelentős része (67%) tervezi fejlett analitikai módszerek bevetését az üzleti hatékonyság növelése érdekében. Az egyik legnépszerűbb elemzési terület a fogyasztói viselkedés előrejelzése.
2014. január 13. Üzleti intelligencia · BigData · Elemzés
 
Válogatásunk az idei év várható várható újdonságaiból és meghatározó trendjeiből.



A Big Data jövője Timo Elliot szerint



Dave Kellog, a Host Analytics vezére blogjában azt jósolja, hogy a Big Data hype eléri a csúcspontját, nem lesz elég data scientist, a Good Data tőzsdére megy, az Adaptive Planning pedig felvásárlásra kerül.

Az Ovum szerint a Logikai adattárházak terjedése, a mobil BI és cloud BI, adatfelderítés, és növekvő Big Data integráció lesznek a legfontosabb trendek.

A Big Data Startups szerint a szenzoranalitika feltörése, felhőalapú Big Data szolgáltatások, az online és offline oktatási kínálat bővülése és sok-sok Big Data pilotprojekt várható.

A MapR CEO-ja a Hadoop/SQL elérést, a jogosultsági megoldásokok fejlődését, a Hadoop operatív rendszerekben való megjelenését, a vállalati Data Hub terjedését és a keresés alapú adatelérést tartja fontos trendnek.

A Concurrent vezetője, Gary Nakamura szerint még több pénz fog ömleni a Big Data területére, több Hadoop projekt lesz sikertelen mint sikeres, megjelennek a Big Data product managerek és az adatokról az alkalmazásokra fog kerülni a hangsúly.

Az SAP felsővezetője Steve Lucas blogposztjában az intelligens eszközökről, a szenzorok terjedéséről, az adatvizualiációk technikák további előretöréséről ír és azt jósolja, hogy az év végére az SAP HANA felhasználók száma eléri a tízezret.
2014. január 7. Üzleti intelligencia · BigData · Elemzés
 
Minden év végén számos cikk, blogposzt és elemzés készül az elmúlt 12 hónap legfontosabb eseményeiről. Összeállításunkban ezek közül válogatunk.

A TDWI évértékelő írásában (The Year in BI and Data Warehousing) szerepel az önkiszolgáló BI, a keresés, a felhőalapú megoldások, újszerű adatbázisok (Google F1, Basho Riak, NouDb, Splice Machine). Szó esik a fontosabb akvizíciókról (Composite Software, Kalido, KXEN ParAccel, Pervasive Software) és a Tableau IPO-ról is.

A Datanami összefoglalója (The 2013 Big Data Year in Review) a Hadoop 2 megjelenésével indít. Szó van még a legfontosabb tőkebevonásokról, érdekes új startupokról, a különböző SQL-on-Hadoop megoldásokról és a gráfadatbázisok növekvő népszerűségéről.

Az SD Times (Big Data in 2013: Another big year) cikkében is szerepel a Hadoop 2, új adatbázisok (NuoDB, FoundationDB, VoltDB) és olyan érdekes big data projektek, mint a Falcon (adatáramlás), MRQL (lekérdezés-optimalizáció), Knox és Sentry (biztonság), valamint a Project Tajo (elosztott adattárház).

A Big Data cégekbe történt tőkebefektetéseket foglalja össze a HadoopSphere (Reviewing funding in Hadoop ecosystem. A 21 tranzakció közül a három legnagyobb a HortonWorks, a DataStax és a Talend tőkebevonása volt.


Big Data means Big Bucks (részlet)


Ugyanezt a témát dolgozta fel infografika formájában a Big Data Startups (Big Data means Big Bucks). Az összesítve legtöbb finanszírozással rendelkező cégek listáját a Palantir vezeti (558 millió dollár), aztán jön a MongoDB (231 millió), a Mu Sigma (208 millió) és a Cloudera(141 millió).

Az Information Week az év legérdekesebb adatbázisokkal kapcsolatos cikkeit gyűjtötte össze (Top 10 Database Stories Of 2013). A listában szerepel az SQL Server 2014, az SAP HANA, a Cloudera Impala és az Amazon Redshift is.

A FlowingData pedig 2013 legjobb adatvizualizációiról közöl válogatást (Data and visualization year in review). A legnépszerűbb elemzések között szerepel például az USA pizzaforgalmazó láncainak földrajzi elhelyezkedését bemutató ábra.

 
Korábbi hírek:  2019 ·  2018 ·  2017 ·  2016 ·  2015 ·  2014 ·  2013 ·  2012 ·  2011 ·  2010 ·  2009 ·  2008 ·  2007 ·  2006 ·  2005 ·  2004 ·  2003 ·  2002 ·  2001 ·  2000 ·  1999 ·  1998 ·