;
Adattárház Fórum 2014 beszámoló
2014. június 28. Üzleti intelligencia

Június első hetében került megrendezésre a hazai adattárházas és Big Data szakma legnagyobb éves konferenciája, az Adattárház Fórum.

Az idén már három napos rendezvény programja közel 40 előadást és workshopot kínált. A hazai és külföldi résztvevők száma megközelítette a 200 főt.

Big Data Nap
A konferencia első napja a Big Data témájával foglalkozott.

A délelőtti plenáris szekcióban szerepelt a Prezi, akik az elmúlt évek alatt több petabájtos méretű adatkezelő infrastruktúrát építettek ki Hadoop és Amazon Redshift alapokon. Tóth Zoltán előadásában többek között arról beszélt, hogy hogyan érdemes egymás mellett alkalmazni a hagyományos relációs adattárházakat és a Big Data technológiákat.

Az Oracle keynote előadója, Luis Campos a nemzetközi Big Data alkalmazási tapasztalatokról számolt be. A zenei streaming szolgáltatással foglalkozó Spotify vezető mérnöke, Wouter de Bie pedig cégének adatalapú termékfejlesztés gyakorlatát mutatta be.

A délutáni program három szekcióban folytatódott. A Big Data hazai terjedését mutatja, hogy több magyar esettanulmány is szerepelt a programban.

A T-Systems a Magyar Telekom számára készített helyalapú mobilhirdetési projektről tartott előadást. Az UStream saját fejlesztésű online nézettségmérő rendszerét mutatta be, a Virgo System pedig ajánlórendszerének fejlesztéséről számolt be.

A Big Data napon számos külföldi szakértő is előadást tartott. Simon Gregory (HortonWorks)a Hadoop jelenlegi helyzetéről és jövőjéről beszélt, Enrico Berti (Cloudera) pedig az Apache Hue frontendet mutatta be. Helyett kaptak a programban az Apache Giraph és a Mahout projektek is, valamint bemutatkozott a európai fejlesztésű Stratosphere.eu keretrendszer.

Adattárházak nap

A második nap fókuszában az adattárházak voltak. A keynote előadások sorát a konferencia visszatérő vendége, Stephen Brobst (Teradata CTO) nyitotta meg, aki az optimális DW architektúrákról beszélt.

A második előadó Todd Goldman, az adatintegrációs specialista Informatica szenior elnökhelyettese volt, a felhasználói oldalt pedig Marcin Bednarski, a lengyen PKO bank CRM és kontrolling vezetője képviselte.

A délutáni szekcióelőadások egyik kiemelt témája az adatintegráció volt. Az Informatica magyarországi disztribútora, az Areus képviseletében Biró Attila a jellemző nagyvállalati adatintegrációs problémákról beszélt, Daume Zénó (Erste Bank) és Otti Levente (Emarsys) pedig kapcsolódó esettanulmányokat mutatott be.

A másik kiemelt szekció a DW menedzsment témakörével foglalkozott. Gollnhofer Gábor a Jet-Sol részéről az adattárház automatizálás kérdéseit mutatta be, amihez Csonka Zoltán (Generali) és Csippán János (Partner in Pet Food) esettanulmánya csatlakozott.

Szerepelt még a programban az Erste Bank és a United Consult ügyfélviselkedési elemzéssel foglalkozó előadása, az Omnit nyílt forráskódú technológával készített közbeszerzési adattárházának bemutatója és a CIB Bank adatmodellezési gyakorlatát ismertető prezentáció is.

A Big Data témája ezen a napon is kapott egy önálló szekciót, ahol többek között a Teradata, az Oracle, a LogDrill, a T-Systems és a Data Solutions szakemberi tartottak előadásokat.

Workshop nap pénteken
A konferencia zárásaként az utolsó napon hosszabb workshopokon vehettek részt az érdeklődők.

Stephen Brobst az agilis adattárházak rejtelmeiről beszélt, Izsák Tamás a MongoDB használatát mutatta be, Gollhofer Gábor pedig a hatékony ETL folyamatok kialakításáról tartott előadást.

A kódolás iránt érdeklődőknek jelentett valódi csemegét Alex Dean workshopja, aki egy Hadoop cluster létrehozásának lépésein vezette végig az érdeklődőket és a Stratosphere Hackaton, ahol a résztvevők saját maguk is közreműködhettek a szoftver fejlesztésében.

Update: A konferencián elhangzott előadások publikus verzió letölhetőek Adattárház Fórum weboldaláról.