;
Beszámoló a dublini Teradata Universe konferenciáról - 1. rész
2012. április 23. Adattárházak · Teradata

A Teradata idén Dublinban rendezi meg az EMEA régió felhasználói és partnerei számára szóló konferenciáját.

Folytatódó sikersztori
A cég vezetőinek beszámolóiból az látszik, hogy a Teradata a válság közepette is sikeresen folytatja az adattárházakra és azok üzleti hasznosítására koncentráló stratégiáját.

A cég árbevétele 2011-ben 22 százalékkal nőtt, amely a 2010-es, önmagában is tiszteletre méltó 13 százalékhoz képest további jelentős fejlődés. A cég vezérigazgatója, Mike Koehler kiemelte, hogy a Teradata 2007-es önállósodása óta nagyon komoly erőforrásokat fektetett mind kutatás-fejlesztésbe, mind a tanácsadási tevékenység felfuttatásába, aminek hatása az üzleti eredményekben is látható.

A cég részvényárfolyamán is jól látható a sikeres működés, az elmúlt néhány évben a Teradata megsokszorozta a piaci értékét.

Földrajzi szempontból az EMEA régió érte el a legnagyobb növekedést (24%), megelőzve nemcsak az ázsiai,de a hazai pályának számító amerikai régiót is. A cég ennél részletesebb adatokat nem tesz közzé, de az EMEA régiót irányító Hermann Wimmer annyit elárult, hogy az Európa keleti felében az átlagosnál is nagyobb volt a növekedés.

Érdekes és egyben az analitika fontosságára mutató tény, hogy a globális pénzügyi válság beköszöntése óta a pénzügyi szektor hozza a legnagyobb bevételt a Teradatának, a második helyre taszítva a korábban vezető távközlési iparágat. A harmadik helyen a retail áll, a legnagyobb növekedéssel pedig az egészségügy dicsekedhet, ahol közel 50 százalékkal nőttek a Teradata bevételei.

Keynote előadók
A Teradata menedzsmentje mellett a felhasználói oldalt Adam Gade, a konténerszállítmányozással foglalkozó Maersk Line informatikai vezetője képviselte, aki 23 év alatt gyakornokból lett a cég menedzsmentjének tagja. Gade arról beszélt, hogyan lehet egy óriáscégben információalapú stratégiát bevezetni és végrehajtani. Külön érdekesség volt az a megfigyelése, hogy a logisztikában dolgozók alapvetően ahhoz vannak hozzászokva, hogy egy szállítmány egyszer csak megérkezik és kész, ezért a DW és BI rendszerek állandó fejlesztéseket igényló, igazából soha be nem fejeződő világa eleinte furcsa volt nekik.

A másik két előadó a tudomány világából érkezett. A MIT professzora, Erik Brynjolfsson Skype-on keresztül tartott előadása a számalapú döntéshozatal hatását vizsgálta a vállalati teljesítményre (pozitív a kapcsolat, és az előadásból azt is megtudtuk, hogy az egyes dolgozok által írt és olvasott emailek száma viszont nem áll közvetlen kapcsolatban a munkavégzés hatékonyságával.

A világhíres fizikus és futurológus Michio Kaku pedig a várható jövőről beszélt, ami technológiai csodákkal tele lesz ugyan, de az emberek ettől még nem lesznek automatikusan boldogabbak.

A Guinesstől a focistadionig
A hagyományoknak megfelelően a dublini konferencia szociális rendezvénynek ismét nem mindennapos helyszíneket kerestek a szervezők.

A vasárnap esti nyitófogadásnak Írország első számú látványossága, a Guiness Storehouse adott helyet, ahol hét emeleten keresztül mutatják be a a cég hagyományait és a sörkészítés fortélyait. A vendégek természetesen 1-1 pint tökéletesen csapolt Guiness sört is kapnak a túra végén.

A hétfő esti gálavacsora pedig az Aviva stadionban került megrendezésre, amely több építészeti díjat is nyert ultramodern formatervezésével.



A Teradata EMEA Universe konferencia 2012. április 22. és 25. között Dublinban kerül megrendezésre. Munkatársunk az eseményen a Teradata meghívott vendégeként vesz részt.

Képgaléria

A konferencia helyszíne

Az Aviva stadion

A Teradata részvényárfolyamának növekedése